II. fejezet
                    Már tudom..

- Neked tényleg ennyire fájt az élet? – kérdezte Lili.
- Igen.
- Figyelj, ne haragudj! Sajnálom, hogy elköltöztem és rád nem gondoltam!
- Semmi baj.
- Vissza költözöm.
- Nem! Most már minden rendben.
- Biztos?
- Igen.
- Mercy, nem tudod elképzelni, hogy mennyire aggódtunk – mondta Mira.
- Sajnálom. Tényleg.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz többet ilyet!
- Oké. Te meg azt, hogy nem küldesz bentlakásosba!
- Megígérem.
- Kik tudnak arról, ami történt?
- Csak a család.
- Nick?
- Nick .. szóval ..
- Nem is érdekelte.. Igaz?
- Igaz.
- Elmegyek hozzá.
- Veled megyek – mondta Mike.
- Ne . Megoldom . Nyugi .
Elmentem hozzájuk .. nem volt otthon. Tudtam, hogyha otthon nem találom, akkor a tóparton lesz . És igen. Mikor már majdnem odaértem, láttam, hogy egy lánnyal csókolózott. Most nem éreztem mást, csak gyűlöletet. Igen, akiért valaha bármit megtettem volna, azt most gyűlölöm. Odamentem hozzájuk.
- Szia Nick – mondtam.
- Te élsz?!
- Nem bazdmeg, ide küldtem a szellememet …
- Mizu?
- Van pofád megkérdezni, hogy mizu?!
- Aha.
- Hát semmi! ÉLEK! BOLDOGAN! NÉLKÜLED! és csakhogy tudd! MÁR NEM FÁJ! MÁR NEM SZERETLEK! MÁR GYŰLÖLLEK!
- De jó nekem.
A csaj csak nevetett.
- Veled meg mi van? – kérdeztem.
- Csak röhejes vagy.
- Nyugalom, téged is el fog hagyni. Csak egy tanács: ha öngyilkos szeretnél lenni, inkább ne! Mert úgy is kapsz az élettől még egy esélyt!

Oldal: II. rész - II. fejezet
Történetem . :3 - © 2008 - 2024 - toorteeneeteem.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat